A születés utáni időszak
Születése után a gyerekeket megfürösztötték. Ez a szertartás egyfajta rituális tisztítás volt. A gyermek szerencsés jövőjének zálogául ékszereket tettek a fürdővízbe, és a víz fölé egy kutyának vagy tigrisnek a jelképét tartották. Úgy vélték ugyanis, hogy ezek az állatok megvédik a gyermek egészségét. A japánok régen azt hitték, hogy a születéstől számított harminc nap elteltéig a gyerek lelke nem kötődik szilárdan a testéhez, így ez idő alatt sem a gyermek, sem az anya nem hagyhatta el a házat. Európai, s főként mai szemszögből nézve furcsának tűnhet, hogy a csecsemőt születése után két napig éheztették. A harmadik napon szoptatott először az anya, s a rokonok és a születést levezető matróna családi ünnepség keretében nevet adott a gyereknek. A névadást is rituális dolognak tartották, ezt bizonyítják a gyerekeknek adott ún. óvónevek is. Ezek segítségével a gyerekeket egy védőszellemnek ajánlották. Az ikerszülést szerencsétlenségnek tartották, s hogy megóvják az ikreket az életüket sújtó átoktól és elhárítsák róluk a rossz hatásokat, vidám neveket adtak nekik. A névadáson túl “tárgyi bizonyítéka” is volt a védőszellem (udzsigami) választásának: a gyerek haját ollóval levágták és az apró tincseket egy dobozba tették, és elásták a falu szentélyének a földjébe. Ezzel is jelezték a védőszellemnek, hogy őrizetére bízták a csecsemőt.
A szómágiába vetett hitet mutatja az a névadási mód, hogy valakit Kamecurunak neveztek el. Ez egy összetett név, melynek előtagja, a kame teknősbékát jelent, a curu pedig darvat. Mind a két állatról azt tartották, hogy hosszú ideig él, s így remélték, hogy a nevet viselő gyermek is hasonló kort fog megérni. Elterjedt névadási mód volt az is, hogy a gyermekeket születésük sorrendje alapján nevezték el: Icsiró (első fiú), Dzsiró, Szaburó, Siró, Goró, amennyiben fiúk voltak. A lányoknak inkább virágok, tulajdonságok vagy tárgyak nevét adták: Take (bambusz), Haru (tavasz), Juki (hó), Kiku (krizantém), Szei (tisztaság), Tosi (jóság).
A fiúk születése után a harmincegyedik, a lányoké után a harmincharmadik napon hagyta el az anya először a házat és a gyermekkel együtt a sintó-szentélybe ment. Miután a csecsemőt bemutatták a papnak, az anya tapsolt, hogy megidézze a helyi védőszellemet. Ezután otthon megvendégelték a gyermek születése napján jelen volt személyeket és a közeli rokonokat. A csecsemőt ettől kezdve a társadalom hivatalos tagjának tekintették. A születés utáni százhuszadik napon újabb szertartásra került sor. Ennek neve tabezome volt. A gyermek ekkor kapott először szilárd táplálékot. |